Krízis

A krízis – kockázatos helyzet. Arra utal, hogy valaki egy váratlan, többnyire fájdalmas személyes életeseménnyel szembesül. A váratlanság mint feltétel kizárja a definícióból a programozható, például a családi életciklussal kapcsolatos változásokat. Egy fiú elköltözése, akit felvettek az egyetemre, valójában nem krízis a szó szoros értelmében, akármekkora megpróbáltatást is jelent ez a változás az érintetteknek. A pszichoterápiás krízis-intervenció tehát főként a véletlenszerű krízisekkel foglalkozik.

Történetileg a kríziselmélet megjelenése (ezen a néven), valamint a krízis-intervenció gyakorlati alkalmazása 1942-re nyúlik vissza. Akkor történt, hogy egy novemberi szombaton az egyik legrégibb bostoni klub, a Coconut Grove, ahol egy futballmeccs után 800 ember ünnepelt, hirtelen kigyulladt és leégett. Ebben a tragikus eseményben közel ötszáz személy halt meg és még kétszázat szállítottak kórházba. Családok százai vesztették el egy-két tagjukat. A Coconut-beli tűzvész túlélőinek érdekében végzett pszichológiai munka alapozta meg a krízis-intervenció elméletét és gyakorlatát, amelyet persze azóta számosan továbbfejlesztettek.

Többek között bevezették az érzelmi krízis fogalmát, egy olyan intenzív, fájdalmas állapotként, amelyben mind a jobb, mind a rosszabb irányba fordulás lehetősége megvan. Ez az állapot törvényszerűen valamilyen kockázatos életeseményt követ (természetesen nem minden érintettnél alakul ki végül is krízis).

A veszteségre létrejövő érzelmi állapottal (gyász) már Freud is foglalkozott: 1) mély, fájdalmas csüggedés vagy levertség; 2) mindenféle (még a lehetséges) örömforrások kizárása; 3) elfordulás mindentől, ami nem a veszteséggel és a gyásszal kapcsolatos; 4) a külvilág iránti érdeklődés elvesztése.

Csak évtizedekkel később kezdtek foglalkozni azzal, hogy a gyászreakció sokféle lefolyású lehet. Néhány esetben késleltetetten, másoknál túlzó formában jelentkezik, olykor pedig elmarad. A lefolyás fő formái: 1) normális gyász; 2) elhúzódó érzelmi krízis, ilyenkor a viselkedésben olyan minták vannak, amelyek gátolják a normális gyászfolyamatot; 3) pszichés zavar (például komoly depresszió, öngyilkossági késztetés) kialakulása.

A normál gyászban is sokat segíthet a pszichoterápia, miután szinte minden gyászban az érintett egy sor olyan érzelemmel küzd, amelyek megbeszélése segíti a megbirkózást velük. Ilyenek a bűntudat, harag és ellenségesség, régi konfliktusok feléledése, segítség-nélküliség, tagadás, érzelem-nélküliség, felszabadultság és megkönnyebbülés.

Ezek közül legfontosabb a bűntudat; az érintett rögeszmeszerűen keresi-kutatja, mit csinált rosszul. Ha a krízist a hozzátartozó elvesztése képezi, a bűntudat legfontosabb forrásai az illetővel szembeni ellenséges vagy ambivalens érzések. A harag és ellenségesség sokszor nem a veszteség alanyára irányul, hanem áttevődik – a krízispáciens dühös lehet a világra, az orvosra, a kórházra, a körülményekre stb. (Sok kártérítési per alapja egyszerűen ez az áttolódás.) A szorongás érzésén is sokat segít, ha kiadhatjuk magunkból, és ugyanez vonatkozik a krízist követő felszabadulás- és megkönnyebbülés-érzésekre is, amelyek komolyan zavarba ejthetik a pácienst. Tegyük itt hozzá: bár a lelki zavarokban a laikusok (hozzátartozók, barátok stb.) segítsége jellemzően sokszor inkább hozzátesz a bajhoz, mintsem elvenne abból, ez különösen igaz a krízisreakciókra. Itt a vigasztaló „ne törődj vele”, a „tedd túl magad mihamarabb” típusú tanácsok – finoman szólva – nem hasznosak.

Mindenképpen segítségre szorul az, akinél a krízisreakció elhúzódik. Ilyenkor az állapot testi tüneteket is okoz (torokszorítás érzés, nehézlégzés, sóhajtási kényszer, ürességérzés a hasban, általános gyengeség, nyughatatlanság stb.), és a már említett érzelmi problémák nagyon erősek és teljesen felborítják, megváltoztatják az érintett korábbi viselkedését. Az ilyen pácienseknél gyakori a bánat tagadása.

Sokszor nehéz megállapítani, hogy az adott személynél a krízisre adott reagálás még normálisnak tartható-e vagy kórosnak. Sem a mértékre, sem a tartamra vonatkozóan nincsenek pontos határok. A terapeuta munkája éppen ennek becslésével kezdődik, és ennek alapján a kezelés megtervezésével.